Levélszerű bejegyzés

Kedveseim!

Tartozom, egy hosszabb leírással, de nem is tudom, hogy valójában tartozom e vele.

Valahogy bennem van, hogy jó lenne írni, de közben úgy is érzem, hogy jó lenne ezt letudni, aztán akkor írni, amikor tényleg kedvem van.

Najó kedvem az van, csak valahogy az energia fogyott el belőlem most a napokban.

Tehát. Padova.

Most ez a bejegyzés egy szélesebb közönségnek szól, így aki a blogomat olvassa, annak lesznek benne olyan részek, amikről már írtam.

Egy Xena nevezetű helyen dolgozom, amely főleg interkulturális projektekkel foglalkozik.

Ebbe beletartoznak Europai Mobiltás programok, mint például az Evs és a Leonardo, és más olyan projektek, ahol különböző nemzetiségű emberek találkoznak, megismerkednek  tőlük különböző kulturákkal.

                               

Ez e kép nem mostani, közülük csak hárman a munkatársaim a magas fickó, és a másik két jobb oldali lány. Remélhetőleg hamarosan csinálok egy Presit a szervezetnek, és akkor majd jobban be tudom őket mutatni.

Amikor idejöttem a Xenahoz dolgozni, egyszerre féltem és vágytam rá, hogy bevándorlókkal dolgozhassam.

De most úgy látom, hogy ez amiben most vagyok, ez pont jó nekem.

Igazából választhatnám azt is, hogy egy másik szervezetnél is bedolgozom (ami nincs kizárva) akik bevándorlóknak szerveznek programokat, foglalkozásokat.

De úgy érzem valójában egy olyan helyen vagyok, ahol valamikor régen kezdenem kellett volna. Ahol tudatosíthatom magamban azt, hogy egy másik országban, egy másik kultúrában élni, az nem mindig könnyű, az valami olyan, amivel érdemes foglalkozni, dolgozni rajta magunkban.

Valamiért úgy érzem az antropológia azt az érzetett keltette bennem, hogy nekem feltétlenül rögtön be kell olvadnom egy kultúrába. Ezért valahol mindig elégedetlen voltam magammal, ha féltem, ha nem értettem valamit, ha megvoltam ijedve, vagy ha elbizonytalanodtam.

Amikor legutóbb itt voltam Olaszországban, akkor még erre rátett egy lapáttal az, hogy én több mint tíz évig abban a tudatban éltem, hogy nekem itt kell élnem. Azt gondoltam, nekem természetesnek kellene lennie, "hogyan kell olasznak lenni". Szent igaz viszont az is, hogy rengetegszer van, hogy valamit nem merek kifejezni, és ez megnehezíti az ember dolgát... Úgy érzem ez a hely (de talán az egész élet) túl erős érzelmeket vált ki belőlem, amiket nagyon nehezen tudok kezeleni. Sokszor rettenetesen félek megnyilatkozni, máskor meg valahogy a másik végletbe esem...

Az sokat segít most, hogy imádom a munkatársaimat, akiktől rengeteg pozítiv visszajelzést kapok, akikkel meg tudom beszélni ezzel az élménnyel kapcsolatos érzéseimet, gondolataimat. ( Jé mielőtt jöttem é  végig attól féltem, hogy ez nem így lesz és most fel sem tűnt, hogy sikerült.)

A munkatársaim főleg Paola-a vezető nagyon okosak. Olyan emberek, akik szeretnek elgondolkodni a dolgokon, a világon élő emberek sokszínűségén és valójában kíváncsiak arra a kultúrára, amit én magammal hozok.

***

Hogy mi is a feladatom itt?

Hát sok mindent csinálhatnék, de egyelőre valahogy eléggé szétestek a dolgok.

Első héten, főleg fordítással foglalkoztam.

De igazából rajtam múlik mit is hozok ki ebből az egészből.

Eddig három projektet fogalmaztam meg ebből egyelőre egyet választott ki a mentorom Danielle

Mielőtt kijöttem már előtte kitaláltam, hogy mennyire jó lenne ha a különböző országokból jövő emberek valamilyen módon  a saját országukból hozott dalokat tanítanának egymásnak. Még nem tudom  végül ez milyen formában valósul majd meg, de ezzel fogunk dolgozni. Én valószínűleg ilyen rendezőasszisztensi minőségben veszek majd részt. 

Nagyon hiányzik a kórus, az elején minden nap velük álmodtam... jó lenne többet gyakorolni az énekeket, amiket most tanultunk a Mulannal kapcsolatban, meg egyátalán énekelni. Tegnap megpróbáltam az egyik dalt énekelni és éreztem mennyire bizonytalan a hangom. Bár lehet ez máskor is így volt.

***

Nagyon sokat biciklizem közben szoktam énekelni, gondoltam is, hogy majd letöltöm a mostani darabunk dalait és gyakorlom útközben, hátha hazamegyek a táborra és a fellépésre.

Bár egyelőre úgy érzem jobb ezt az időszakot egyben megélni, és nem zökkeni ki belőle.

Talán magam felé is túl nagy elvárásaim lennének...

***

Tehát ez az egyik projekt. A többiről talán még később írok.

Elő kell készítenem egy Magyarországról- magyarokról szóló estet is.

Ezért ezen a héten már elkezdtem elolvasni a magyarok őstörténetét. Számomra gyerekkoromban is ez volt a legérdekesebb rész. És később a nyelvtörténeti részt újra tanultam a magyar szakon.

Ennek a témának nagyon sok része érdekel és most ha megkérdezik honnan jöttem, milyen nyelven beszélek, és ez milyen nyelvcsaládhoz tartozik, akkor nagyon sok mindent el tudok mondani róla.

Az is jó érzés, hogyha Magyarországról megkérdezik, hogy Ungheria é bello? Azt tudom mondani igen.

Bár sokkal jobban szeretném ismerni az országot. Mert mikor Magyarországra gondolok az nekem főleg Budapest. Na meg a hegyek amelyekben jártam, a Badacsony, a Hanna hanna fesztivál, a Jurányi Produkciós ház és természetesen a Csíkszerda.

Na meg az utóbbi időben a Fogasház is. Persze a Kultiplexet és a Westbalkánt semmi sem tudja pótolni nekem. De Palotai egy ideje pl. újra erősen részese az életemnek.

Most hogy ezeket leírtam tudatosódik bennem mi is fontos nekem és mit szeretnék bemutatni.

***

Sajnos mivel elég szabad kezet kapok, egyelőre nagyon nehezen sikerül koncentrálni az erőimet és nekikezdeni a dolgoknak. De ezzel mindig is problémáim voltak. Azt remélem, hogy ezen is sikerül majd változtatnom.

***

Nem mondom egyébként, hogy fenékig tejfel az élet, sok mindennel küzdök magamban.

De ez már egy másik történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor”. 

(Michael Ende -végtelen történet)

***

Történések

Még kevésszer mentem el ide oda este, de már voltam színházi előadáson,ami nagyon jó volt.

A mentorommal voltam egyszer sörözni, meg egy előadáson ahol azokról a ilmfesztiválokról beszéltek amik az elkövetkezendő hónapokban lesznek. A héten van egy kisebb fesztivál, amin részt veszünk az alapítvánnyal. Más alapítványok is vannak kint, vannak különböző színészeti, meg kézműves foglalkozások  is és zene, szóval jó lehetőség emberekkel találkozni, ismerkedni.

Igazából eddig ez a fesztivál tett a legjobbat, végre beszélgettem emberekkel. Főleg egy zsonglőr sráccal. 

Annyira megmelengette a szívemet az, hogy mindenki annyira örül, hogy ilyen szépen beszélek olaszul.

Persze nem mindig könnyű kapcsolatot teremteni, és tegnap pl. volt egy lány aki kb. semmibe vett, így nehéz volt a társaság részévé  válni. De azért előtte majdnem félórán keresztül a politikáról beszélgettem két lánnyal.

Ezen a héten kicsit úgy éreztem, mintha be kéne pótolnom valamit, amit eddig nem sikerült elkezdenem.

De ma rájöttem, hogy igazából pont az van itt, amit szerettem volna. És hogy kicsit türelmesebbnek kell lennem magammal. De olyan rövid ez a három hónap. Igazából szeretnék maradni.

És lehet, hogy így is lesz.

Úgy érzem, hogy egyszer végre szeretnék egyhelyben maradni, akkor is ha talán vannak sokkal jobb vagy szebb városok ennél. Én most ezt szeretném megélni, megismerni átmenni azokon a nehézségeken amik itt adódnak.

És mivel ez egy kisváros, kisebb falat is így Olaszországon belül...

***

Most ezt megírtam, de ezután csak ritkán fogok írni, mert itt szeretnék lenni lélekben és csak akkor írni, amikor úgy érzem. Nem akarom  az egész élményt posztolni a facebookon. De most azért feltettem néhány morzsát. Persze ezt talán inkább csak magamnak mondom, hogy ne érezzem úgy, hogy baj, ha nem írok. De azt is tudom mennyire vágyom arra, hogy csak magamnak írjak.

És... szeretnék újra kézzel írni levelet.

Aki szeretne képeslapot, vagy levelet kapni az írja meg a címét.

Buona Notte!