A repülőtéren Daniella és Massimiliano fogadott. Nagyon szimpatikusak voltak.
Massimiliano az a típus akiről kb. rögtön megmondanám, hogy valahol a város közeli faluban nevelkedett. Hogy miről azt nem tudom, de rögtön valami jó érzés fogott el a láttán.
Először féltem ettől a várostól, mert nem láttam azt a részét, ami nekem ezt az országot jelenti.
De minél többször járod a belvárost annál jobban rájössz, hogy ez olyan.
Az első nap rögtön valami éjszakai egyetemi estre mentünk a bancarellanc-kal, vagyis üldögéltünk a képeslapokkal prospektusokkal, hogy elmondjuk kik vagyunk. Addigra iszonyat fárdat voltam, hömpölygött a tömeg mindenki a kezépen aperol spritzel, és azt éreztem, hogy jaj, én biztos megint kivülálló maradok, hogy én nem tudok majd így hömpölyögni az árral...
Az jó volt, hogy Massimilánóval elmentünk Panzerottit enni, ami az a hely ami este is nyitva van és jó hosszú sor áll ott... akkor végre kicsit úgy éreztem, hogy megérkeztem, de valójában még nem állt át a szervezetem arra a fajta mindenféle tésztában gazdag gasztronómiai kultúrára, ami itt van. De ami késik nem múlik.
 |
| Panzerotti |
 |
| Mindenféle finomságokkal belül |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése