Az idő folyton elszalad s hagyhatnám így is, de mégis aggódom rajta.
Minek?
Talán mert jó lenne egyenesebben a cél felé haladni.
Mert nem így tervezem, vagy csak mert nem vagyok képes könnyedén venni...
ezer meg ezer gondolatom volt a hétvégén, amit szerettem volna megosztani veletek, de most nem működik a gépem.
Szerettem volna írni a fesztiválról, ahol voltunk a hétvégén az alapítvánnyal.
Minden nap újabb felismeréseket tarogatott.
És a mágikus cigaretta hatása alatt az olasz nyelvtan varázslatába való bepillantást.
Az embereket annyira szépnek láttam, mert mindenki másképp nézett ki, ezerféle arc, szín, haj...
Közben éjszaka a magyar estre válogattam a videókat.
Érdekes, hogy miközben itt vagyok, a saját kulturámmal is foglalkozom egyben.
Viszont ez kicsit felzaklatott. Bemutatni az ezernyi szép dolgot, amelyet otthon át tudok élni, amelyben részem lehet- s közben tudni azt, mit érzek mikor otthon vagyok.
Az ellentmondás, ami a profizmus, a megküzdéssel járó elmélyülésés é a közvetlenség,szeretet és barátságosság között feszül.
Biztos itt sem könnyű barátokat találni, de az a szeretet, amit akár a boltbanvásárláskor kap az ember, az olyan, amire egész életében szomjazott, s amiről néha úgy érzi valami fajta engesztelést nyújt arra az alapélményre amiben az embernek mindig a hibáira figyelnek oda, ahol az emberek sokszor csak a negatív dolgokban képesek egymáshoz kapcsolódni.
S most kicsit azt érzem, ha nem is tudok itt valami igazán magas színvonalú dolgot megtanulni és talán kicsit távol maradok másoktól de ez valahogy most jo. Így nem kell azon aggódnom, hogy mi lenne ha megismernének és megtudnának, hogyan is érzem magam, mennyi mindenen aggódom és mennyi mindentől félek.
Most mondhatja mindenki, hogy hülye vagyok, de ... szóval már nem egyszer fordult elő velem, hogyha valaki jobban megismert megszakította a kapcsolatot velem.
Ez elég szar ügy, dehát mit csináljunk?
Szóval nehéz szembesülni ezekkel a dolgokkal, miközben gyűjtögetem az anyagot a magyar esthez.
Majd lehet belinkelem a videokat, hogy értsétek miről is beszélek. Most először csak egyet, a Virtusról.
Míg ezeken nem gondolkodtam, csak elmerültem a dolgokban amik körülvesznek. Csendes ez a város, elmehetek sétálni a folyópartra és csöndben lehetek egyedül otthon. Nem gondolkodtam a jövőn... és az jó. Viszont arra mindenképp rájöttem, hogy az hogy mennzire beszéli az ember a nyelvet az természetesen meghatározza azt, hogy mennyire és hogyan tud kommunikálni, kapcsolatokat teremteni. De közben vannak dolgok, amihez nem kell nyelv. És ezt tudod ha belenézel a másik szemébe...
De azért igazából jó lenne nem csak sodródni már végre...na de most mennem kell!
Ági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése