Najó, hát nekikezdek.
Szóval most itt vagyok Toszkánában újra.
Az első napokban megőrültem a nyugalomtól, ami itt van, attól, hogy nem mehetek sehova, iszonyatos mozgáshiányom volt, abban az értelemben, hogy nem járkáltam erre arra, ahogy Padovában.
Ha erre gondolok, szinte elérzékenyülök. Nem tudom mi az a különleges kapcsolat, ami köztem és e között a város között létrejött. Olyan ez akár a varázsfonal láthatatlan szállai a mesében, a lány kezében… melyik mese is volt ez, és mit is keresett a lány?
Most nem is ez a kérdés. Tény, hogy néha képes voltam szert tenni, valamiféle belső nyugalomra ezekben a hónapokban.Például mikor a konyhámban pakolgattam a szekrényben, és láttam azokat a tipikus olasz termékeket, amelyekhez annyi emlék fűzött, s amelyek a vágyott otthont jelentették számomra.
Sajnos csak ezt az egy fotót készítettem, ami nem sikerült túl jól…
Azért készítettem, hogy emlékeztessem magam arra, hogy ezek alatt a hónapok alatt, néha a kis dolgok voltak azok, amelyek igazán boldoggá tettek.
De nem értem miért nem a csokis kekszes csomagot fotóztam le.
Bár ezt hiszem van arról is képem, mindjárt előkeresem.
Íme:
Igen, ő igazán Olaszországot jelképezi a számomra.
Ez volt a kedvenc kekszem az első olaszországi utazásunkkor Borival.
Persze azóta változtak az idők, de ha tudtam, mindig vettem egy csomaggal, csak, hogy legyen otthon :)
A mostani kedvencem:
***
Visszatérve az első képre…ez azokban az időkben készült, amikor teljesen ráparáztam arra, hogy mindjárt véget ér a projekt és én alig csináltam valamit. De erről olvashattok a régebbi bejegyzéseimben, amit mindjárt beillesztek.
Ezek a parák aztán valahogy később szinte teljesen elhalványultak, mert más dolgok történtek, amelyek lekötötték a figyelmemet… és az idő is változott.
***
Azt tudom, hogy mennyire vágytam egy átsétálgatott délutánra a napsütésben.
De arra is emlékszem, hogy amikor ha csak néhány pillanatra is átélte azt, hogy süt a Nap és én Padova gyönyörű utcáin sétéálgatok, akkor valami olyan boldogságot éreztem, amit ezer éve nem.
Nem mondom, hogy nem voltak rendkívül nehéz időszakok. És hogy nem paráztam egy csomó mindenen, mint mindig… de ezek között az agyonaggódott pillanatok között mégis jelen volt valamifajta boldogságérzet. S ez talán azon múlik, hogy honnan nézzük a dolgokat.
***
Allora, ci siamo.
Mármint, hogy akkor megérkeztünk arra a pontra ahol most vagyok.
Ugyanazok a dolgok vannak bennem most is. Különös.
Tegnap rájöttem hogy mennyire vágyok egy semmitevős nap után. Hogy néha úgy érzem igazán képtelen vagyok megengedni magamnak, hogy semmit tegyek. Kint ültem reggel a kis teraszon és a tájat néztem. Azt éreztem mennyire jólesne csak üldögélni és a tájat nézni órákig…
Tegnapelőtt elmentem sétálni végre egy nagyot, ami nagyon jólesett, kivéve azt, hogy a képeslapbeli tájban való sétálgatást rendkívül bosszantová tette az, hogy 30km/óra sebességgel körözött körülöttem két tiffana, azaz bögöly.
Semmelyik képeslapon nem szerepel bögöly!Micsoda átverés!
A lényeg, az hogy utána valahogy megnyugodtam. Sikerült valahogy áttérnem arra a ritmusra, ami itt körülvesz és valahogy megtalálni benne magamat.
Bár ebben rendkívül sokat segít, hogy megint elkezdtem edzeni- a neten található videókról.
Bárki bármit is mond és bármennyire is nevetségesnek tűnhet az egész, vagy különös lehet ezt összegyeztetni a személyiségemmel… csodákat tesz velem!
Érzem, hogy mennyit fejlődtem az utóbbi időben és hogy mennyivel könnyebb végigcsinálni egy egyórás pilatesgyakorlatot mint mikor màjusban elkezdtem. Nem mondom, hogy nem szorongok még mindig azon, hogy vajon lemaradok e közben egy egy gyakorlatról és egyéb hülyeségek…mert sajnos miközben egyedül edzek elég fura paráim vannak- de az edzés azért mégis jó.
***
Tegnap egy ír est volt itt, a helyi nyári bárban, ahol segédkeztem a főzésben, meg a felszolgálásban és a Firenzéből jött lányokkal még ír táncokat is lejtettem… erről még később írok, így is hosszúra nyúlt ez a bejegyzés. És igaz, hogy biztos sokkal érdekesebb konkrét történésekről olvasni, mint a kis lelki életem változásairól, de most nagyon szerettem volna leírni a bennem kavargó érzéseket és gondolatokat.
Tehát a terveimről és történésekről is hamarosan. Hosszú időszak áll mögöttem, amiről nem írtam….
Most felteszek azért egy régebbi írást is. Remélem hamarosan újra jelentkezem.
Most viszont muszáj kidugnom egy kicsit az orromat a lakásból.
Azt hiszem ha most végre kiírom magamból a dolgokat akkor végre úgy fogom érezni, hogy itt az ideje, hogy továbblépjek...
De még annyi, de annyi mindent szeretnék leírni!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése